A tervek szerint egy hosszabb, audiovizuális élményt is nyújtó beszámolóval meglátogatják majd mind az öt egyetemi városunkat. Ez előtt azért még van kevésbé kellemes dolguk is. Hétfőtől újra iskolapadba ülnek, hogy bepótolják az elmaradásaikat.

Itt a blogon természetesen a srácokkal kapcsolatos későbbi eseményeket is figyelemmel kísérjük.

Mivel az autó nem egy sportkocsi és az időjárás sem valami kedvező Spanyolországban és Franciaországban, ezért napi 800 kilométeres távokkal tervezve úgy néz ki, hogy szerdán érnek majd vissza Sopronba, ahol már nagyon várjuk őket.

A hazafelé vezető út, már kevesebb izgalmat rejt, mint az odaút, úgyhogy megbeszéltem velük, hogy kevesebbet telefonálunk. Kicsit spórolni kell, mert már nem sok pénz maradt a műholdas telefon feltöltő kártyáján. Igaz, most már egyre jobb a mobiltelefonok elérhetősége is. Ha nem marad más, akkor arról beszélünk majd.

Szóval azt mesélték, hogy Mauritániában csak elég lassan tudtak haladni, mert lépten-nyomon katonai ellenőrző pontoknál kellett megállniuk. Ott és Nyugat-Szaharában még nagyon meleg volt, végig lehúzott ablakkal közlekedtek. Tegnap Marokkóban viszont már előkerültek a hosszú nadrágok és az ablakok is felhúzva maradtak.

Az éjszakát Dakhlában töltötték egy elég olcsó motelben. Olcsó húsnak híg a leve - tartja a mondás és ez most beigazolódott. Az 5 eurós szoba egyáltalán nem volt tisztának nevezhető. Aztán reggel András kipróbálta, hogy dolgoznak a marokkói borbélyok és megszabadult a hajától és arcszőrzetétől.

Azt mondták, hogy amennyire lehet sietnek hazafelé. Én javasoltam nekik, hogy ha már ott vannak Marokkóban, akkor ki ne hagyják, hogy megnézik Marrakech-t és Fez-t.

Arról is beszéltünk, hogy hazafelé esetleg egy hosszabb hajóutat iktatnak be és nem Spanyolország, hanem Franciaország, vagy az olaszországi Genova felé veszik az irányt és csak onnan folytatják országúton a hazautat. Ezzel számításaik szerint spórolhatnak egy kicsit az üzemanyag költségeken. Én megígértem nekik, hogy keresek ilyen járatokat. Ez nem volt valami könnyű feladat, mert ezeknek a cégeknek vagy spanyol vagy francia nyelvű weboldaluk van. Ráadásul a marokkói társaságok nem sietik el a dolgokat és még mindig csak a tavalyi menetrend érhető el a honlapjukon.

Azért sikerült találni egy-egy hajót Tangerből Genovába és Sétebe. Az infókat elküldtem nekik, majd meglátjuk melyiket választják.

Meszjár András kedden ismét beszámolt az utóbbi napok eseményeiről a Corvinus Rádióban. Ez a beszélgetés meghallgatható ITT.

“Irány a medence, egy kis felüdülésre vágytunk. Annyira jó volt a vízben ázni, hogy már nem volt kedvem elmenni a ma délutánra beígért mali-magyar barátságos meccsre. Végül Lukács addig nyaggatott, amíg beadtam a derekam. Mivel kocsink már nem volt, így az iskolaigazgató kocsijába pattantunk be. Mr. Traoré a neve, és egy nagyon szimpatikus, kedves úriember. Vagy 10-15km-t utaztunk a város legszegényebb részébe, míg meg nem érkeztünk a focipályához. Egy földes, homokos, itt-ott bazi nagy sziklák, kövek, és természetesen hepehupás. A kapuk falécekből összeállítva, rajta nem tudom miből készült háló. A téren több száz gyerek, mali és magyar papírzászlókat lobogtatva, hangfalak, afrikai zene, egy sátor, alatta székek, mint egy páholy. Hihetetlen volt, egyáltalán nem számítottunk ilyen fogadtatásra, ott volt az egész iskola, és természetesen a többi helyi is. Szóval komoly körítés volt, ilyenben még sosem volt részem. Nehezen akart összeállni a csapat, egy ember még hiányzott, így egy helyi beállt közénk. A társaság nagy részének fogalma sem volt a fociról, labdával csak elvétve találkoztak, mert ha feléjük is gurult, akkor sem feltétlen találták el. De fogjuk a pálya hibájára. Azért volt egy-két egész ügyes ember is, pl. kapusunk volt csapatunk legjobbja, bravúros védéseket mutatott be, igaz, elég komoly csapatokban védett korábban. Sajna a nevére már nem emlékszem, mint ahogy a többiekére sem. Bocsánat mindenkitől. Szóval labda túl sokat nem volt nálunk, a helyi erők lényegesen jobbak voltak. Én voltam az egy szem csatár, és rendszeresen elfejeltem a nálam magasabb védők elől a labdát(csapattársaim tudják, hogy nálam ez nagy szó), tehát a helyiek képességeit ezzel be is mutattam. Kevésbé falábúak mint mi, de nem sokkal. 

Végül mindkét félidőben kaptunk egy gólt, rúgni sajna egyet sem tudtunk, így 2-0-ra kikaptunk. A végére teljesen kiszáradtam és a tüdőmet is kiköptem, nagyon örültem, hogy végre vége. Úgyhogy túl vagyok az idei első edzőmeccsen. Krisz, ha kíváncsi vagy a teljesítményemre, akkor nézd légy szíves holnap este a mali országos csatornát, ugyanis ott leadják a meccset, mint kiderült Traoré-val folytatott beszélgetésből. Azért ha bejelentkezik értem a Timbuktu Stars, akkor légy szíves ne adjatok el!”

Annyi információt azért még kaptunk tőlük emailben, hogy ma indulnak haza Bamakoból.

Gratulálunk!!!

Kiegészítésként még annyit, hogy a legutóbbi pozícióadatok alapján a csapat elérte az esti tábort. Ma a Kisalföldnek kell bejelentkezniük, úgyhogy engem valószínűleg nem hívnak. De majd meglátjuk milyen kedvük lesz. A mai tábor egyébként már Maliban van, ahol egy teljesen más világ fogadja a versenyzőket. A nomád arabok helyett itt már nagy családi közösségekben élő zárt afrikai falvakkal talákoznak. 

Holnap, a verseny utolsó előtti napján egy 346 kilométeres szakasz vár a csapatokra, ahol az útvonal megtervezéséhez csak három falunevet kapnak meg, úgyhogy a GPS-t elfelejthetik. A tájékozódásban a helyi lakosokra kell támaszkodni. Ez is elősegíti, hogy kicsit jobban megismerjék a helyieket. Az esti szállásuk a Karadje nevű falu iskolájában lesz. A vendéglátást a csapatok füzetekkel, írószerekkel és más tanszerekkel viszonozzák.

Először a kapitány úrral sikerült beszélnem, de megszakadt a hívás, aztán az első tiszttel feleztük be a diskurzust.

A mai nap csak annyi feladatuk volt, hogy elautózzanak Nouakchottból Kiffába. Egy rövidebb földút kivételével végig aszfalton haladtak. Igazán két érdemleges történésről számoltak be. Az egyik, hogy az itinerben említett kődobálós gyerekekből nekik is kijutott, de szerencsére csak az autó ponyvás részét találták el. A másik, hogy áthaladtak Aleg városán, amitől nem messze 2007 decemberében lemészároltak egy francia családot. Ez volt a kiváltó oka annak, hogy nem rendezték meg a 2008-as Dakar rallyt. A fiúk azt mondták, hogy a történtek hatása még most is érződött a helyi lakosokon. Sokkal zárkózottabbak voltak, mint máshol. A várostól 10 kilométerre van egy emlékmű is az eset helyszínén, de mindenkit óva intettek attól, hogy itt megálljon, így a mieink is tovább hajtottak. Mauritániában egyébként több ezer katona vigyáz a Budapest-Bamako rally résztvevőire. Az éjszakai táborok körül vannak kerítve és katonák őrzik. Napközben pedig az utak mentén nagyjából 20 kilométerenként katonai ellenőrző pontok vannak fölállítva, ahol mindig le kell adni egy papírt a versenyzők adataival. Ebből tudják, hogy ha nem érkezik meg valaki a táborba, akkor melyik pontnál tűnhetett el.

A tegnapi szakasz kihagyása így utólag is jó döntésnek bizonyult. Az esti táborba ugyanis nem csak a versenyzőknek, de még a szervezőknek sem sikerült eljutni, pedig nekik nem is kell menet közben feladatokat megoldani. Úgyhogy a teljes mezőny a sivatagban éjszakázott. A mai napi verseny szakaszt pedig törölték is, hogy mindenki eljusson estére Kiffába. Megtudtuk a srácoktól, hogy a helyi üzemanyag minősége nem a legjobb, így a motor még a szerénynek mondható 79 lóerős teljesítményét sem tudja leadni, ami egy hosszabb és nehezebb szakaszon édes kevés. Ráadásul a homokvasak is elkoptak, így már nem kapaszkodnak meg rajta rendesen a kerekek. Több csapat is ilyen gyártmányt vásárolt, és ők is erre panaszkodnak. A gyengébb teljesítményű motorral és az elkopott homokvassal nem tudták volna kiszabadítani az autót, ha a keddi puha, homokdűnés szakaszon elássák magukat.

Már Kiffa környéke is inkább szavannás terület, de csütörtök reggeltől tényleg búcsút intenek a Szaharának és fás, bozótos szavannai területen folytatják a versenyt. Most már rövidebb etapok következnek. A szombati utolsó szakasz pedig már nem is mondható versenyzésnek. Akkor már csak az a feladat, hogy délelőtt 11-re beérjenek Bamakóba a célba. Ezeken a szakaszokon már nem az elakadásra kell vigyázniuk, hanem arra, hogy nehogy felboruljanak az autóval, vagy nehogy elüssenek valamilyen állatot, amiből elég sok kószál az utak mentén. Ez komoly problémát okozhat, hiszen előfordulhat, hogy az ottaniaknak  csak az az egy állat volt a megélhetésük forrása.

Tegnap este Meszjár Andris jelentkezett be a Corvinus Rádiónál, ezt a beszélgetést meg lehet hallgatni ITT.

Elmondta, hogy a marokkói-mauritán határon öt óra alatt jutottak át, ami kimondottan gyorsnak számít. Áthaladtak a két határ közötti 15 kilométeres elaknásított szakaszon, ami teljesen kihalt volt és csak a kiégett roncsokat lehetett látni az út két oldalán. A távolban pedig a mauritán zászló lobogott és a katonák már várták őket. 

Nouakchottban a tengerparton vadkempingeztek a túra kategóriában indult autókkal, valamint azzal a jó pár verseny csapattal, akik szintén kihagyták ezt a szakaszt. Itt tudtak mosni, feltöltötték az élelmiszer készleteiket és végre tudtak maguknak csinálni egy normális két fogásos vacsorát. A pihenőnap jó hangulatban telt a többi csapattal. Itt is együtt voltak a Hungaricumos Zolikával és Lacikával, akik az interjú alatt is viccelődtek a srácokkal. András természetesen említette, hogy kölcsönös a segítség a két csapat között. A Hungaricum Team is többször segített kihúzni a homokból a mi Toyotánkat, és mint egy korábbi bejegyzésben említettük, ők pótolták a srácok elveszett emelőjét is.

Az előző szakaszon még megoldották a feladatokat és a napot a Duna TV csapatával fejezték be egy tengerparti falu mellett. Elsősegélyt nyújtottak két helybélinek, valamint gyógyszereket és kötszereket adományoztak a falunak. Ők pedig cserébe vendégül látták a csapatokat többféle halból és polipból álló vacsorára. A Duna TV csapata kicsit bővebben is beszámol ezekről az eseményekről.

“A módosított útvonal csaknem háromszor olyan hosszú volt, mint az eredeti, ezért pár pontot ki is hagytunk, hogy gyorsabban haladjunk a cél felé. A Miki németektől szerzett trackjén viszont jelöltek egy újabb hajóroncsot. Ezt Misiékkel, Pistiékkel és a menet közben hozzánk verõdött egyetemistákkal meg is néztünk. A hajóból sajnos már csak néhány alkatrész maradt, de a fiúkat ez nem is zavarta annyira: úgy belevetették magukat az óceánba, mint a kisgyerekek. Közben jött egy helyi férfi is, aki néhány meleg ruháért (ekkor mar legalább 30 fok volt…) ígért nekünk halat. Kisvártatva visszatért egy nagy nejlonzacskóval, benne a frissen kiemelt zsákmánnyal. Kérdeztük, hogy megsütné-e nekünk, mire nem sokat habozott: egy régi hűtőrácsot körberakott kövekkel és alágyújtott a rőzsének. Még visszaszaladt valamiért a faluba, mi pedig elkezdtük csipegetni a halat. Amikor ismét felbukkant, valószínűleg úgy gondolta, hogy még nincs kész az ebéd, ezért a megkezdett szeletet messzire elhajította es egy másikat rakott a tűzre. Hozott polipot es lepényhalat is, majd egyre többen jöttek megnézni a faluból a “fehéreket”. Elkezdték mondani, hogy kinek mi a panasza és kérdezték, hogy tudunk-e segíteni. Az egyiknek az ujjában lehetett valami elszakadva: törés nem volt, de nem tudta mozgatni és nagyon fájt neki. Az egyetemisták csapatából Etivel nekiláttunk doktornõset játszani, vagyis bekentük izomlazító krémmel es bekötöztük a sérült ujjat. Egy másik fiúnak a lábában volt három hatalmas seb, ide már gumikesztyű kellett. Eti becsepegtette Betadinnel a sebet, én pedig steril gézlapot raktam rá, majd körberagasztottam. A megkezdett csomagot ott is hagytuk nekik, hogy később át tudják kötni. A séf egyébként a lakomáért cserébe ajándékcsomagot kapott, amibe fájdalomcsillapítót és vitaminokat is tettünk.”

Elmondták még, hogy nincsen semmilyen egészségügyi problémájuk. Nagyon vigyáznak a higiéniára, mert szörnyen szemetes minden. Európai szemmel megdöbbentő, ami ott van. Mindig kezet mosnak, fertőtlenítenek mindent, szedik a malária elleni gyógyszert. Szóval vigyáznak magukra és azt üzenik a szülőknek, hogy ne aggódjanak, nincsen semmi baj velük.

Holnap reggel indulnak tovább Kiffába, és csütörtök reggeltől nyomják megint, mi a csövön kifér, hogy szombat délelőtt célba érhessenek Bamakoban.

Újabb képeket is kaptunk a csapatról, nekem tetszenek. ITT tekinthetők meg.

Este megint rögzített egy beszélgetést velük a Corvinus Rádió, amit holnaptól lehet elérni a honlapunkon.

Egyébként megállapítottuk ma az irodában, hogy büszkék vagyunk a srácokra. Azért nem kis teljesítmény, hogy 22-23 évesen így helyt állnak Afrikában. Ráadásul Krámli Andris még csak 19 éves!!! Persze még nem kiabálunk el semmit, mert még van 4 nap a versenyből, plusz a hazaút, de már az eddigi teljesítményük is szép munka volt. Továbbra is: Jó szerencsét!

Az Toyota Hilux 79 lóerős teljesítménye nem elég ahhoz, hogy a keddi szakaszt még sötétedés előtt teljesítsék. Ezek a területek annyira veszélyesek, hogy éjszaka egyáltalán nem ajánlott vezetni. Így viszont akkora lemaradásba kerülnének, hogy mindenképpen kerülő utat kellene keresni, hogy utolérjék a többieket. Annak pedig semmi értelme, hogy először szétverjék az autót a versenyszakaszon, aztán meg aszfaltozott úton rohanjanak a mezőny után. A verseny utolsó napjaiban a rövidebb, de technikás szakaszokon még nagy szükségük lesz az autóra. Ez a lépés elsőre talán furcsának tűnhet, hiszen sok helyen látni, hogy a Budapest-Bamako rallyn még egy Daciával is el lehet indulni, de azt figyelembe kell venni, hogy ezeknek a “bulis” autóknak mindegyike túra kategóriában indul. Az idei futam verseny kategóriája olyan nehéz, hogy már a Bamakot megjárt veteránok közül is többen föladni kényszerültek a versenyt, vagy nagyon nagy hátrányba kerültek. A srácok megfontoltságát jelzi az, hogy nem vágnak bele a teljesen bizonytalan kimenetelű száguldásba, ahol az autót esetleg végleg elveszíthetik, hanem inkább óvják a járgányt és így célba tudnak érni. És nem utolsó sorban el tudják juttatni az adományainkat a rászorulóknak.

A Toyota egyébként attól eltekintve, hogy nem elég gyors, nagyon jól teljesít. Eddig csak két defekttel kellett megbirkózniuk, ezen kívül semmilyen technikai probléma nem akadályozta az útjukat. A csapat tagjai egészségügyi szempontból is jól vannak, bár a neheze még most következik. Már a tegnapi napon is áthaladtak olyan területeken, ahol szívszorító látványt nyújtott a lakosság helyzete. Itt akkora a szegénység, hogy amint megálltak, az autót egyből megrohamozták a helyiek és élelmet kéregettek. Ezeken a vidékeken nagyobb a fertőzés veszély is.

A csapat mai célja Nouakchott ami Mauritánia fővárosa. Itt csatlakoznak a túrások mezőnyéhez és velük mennek tovább Kiffa felé, ahol csütörtök reggeltől szállnak újra versenybe.