Blogunkban szeretném bemutatni csapatunkat, megismertetni az olvasókkal, kicsit belelássanak, miről is szól ez az egész, milyen feladatokkal jár, milyen kötelességeket von maga után az, hogy mi január 17-én elindulunk a Budapest- Bamako ralin. Miben különleges a helyzetünk? Mi vagyunk Magyarországon az első egyetemi indíttatású csapat, amely verseny kategóriában indul. A több száz induló közül minden bizonnyal a legfiatalabb alakulatot prezentáljuk.
Hogy az egészet átlássa a kedves olvasó, kezdjük talán egy kis visszatekintéssel. Idén januárban, mikor egy sikeresen abszolvált vizsga után öltönyben, makkos cipőben, élre vasalt fehér ingben egy kávézóban ültünk, az akkor zajlódó Budapest-Bamako rali valahogy szóba került: egyikünk felvetette, mekkora jó lenne nekünk is elindulni ezen az eseményen, eljutni Afrikába, átszelni az egyébként csak földrajz óráról ismert (jó esetben onnan ismertük) Szaharát, részese lenni egy nagy bulinak. Mert igen, ez egy buli. Akkor még nem gondoltuk, hogy ez jóval több annál. Nem tudom, hogy az akkor egy húzásra elfogyasztott feketekávé, vagy éppen a vizsga utáni mámor indította be „szellemóriásaink” fantáziáját, mindenesetre az a sok tudás ott hirtelen összeülve nagyot akart alkotni. Összekuporgattuk azt az évek kemény munkájával megszerzett történelemismeretünket, földrajztudásunkat (mint utóbb kiderült, az Afrikáról szóló órákról én minden bizonnyal hiányoztam), illetve minden egyéb létező tudományt azonnal belekevertünk a témába. Rommellel kezdtük, El-Alameinre emlékeztünk, Afrika Korpsra asszociáltunk, lelki szemeink előtt könnyű páncélos hadtestként robogtunk a sivatagban, Kft-t dúdoltunk, Pákót éltettük, végül jött a sivatagi róka egy átbulizott némiképp alkohollal megfűszerezett forró mali éjszaka után. Szellemi termékünk ilyenre sikeredett. Sebaj, félműveltség ide vagy oda, arra a végkövetkeztetésre jutottunk, hogy a bölcsnek elég a kevés is…
Mindenesetre gondolatébresztőnek bizonyult ez az egyébként minden tudományosságot nélkülöző beszélgetés, a megálmodott utazás ekkor még őrültségnek tűnt. Ez azóta is így van. Lecsengett a vizsgaidőszak, megnyugodtak a kedélyek, megkomolyodtunk(?), és arra az elhatározásra jutottunk, hogy pályázatot írunk az egyetem felé, mennyire támogatna egy ilyen egyedülálló projektet. Komoly anyagokat, prezentációkat, kalkulációkat tudtunk az egyetem vezetősége előtt felmutatni, már csak az ő döntésük volt, hogy támogatják-e ezt a Magyarországon eddig meg nem valósított ötletünket. Az eredmény ismert. Májusban beadtuk a nevezést verseny kategóriában, az autót ekkor már lázasan kerestük. Több feketeöves Bamakós véleményét kértük ki az autóválasztásnál: melyik lehet az a járgány, amely akár 20.000 kilométert is le tud küzdeni 20 nap alatt szélsőséges terepviszonyok közepette. Európában hóban-fagyban, majd Afrikában homokos-sziklás utakon, útutánzatokon 40 fokos hőségben. A választás a Toyota Hilux gépjármű típusra esett, már csak a megfelelő darabot kellett megtalálni. Hosszas keresés után, szeptemberben rátaláltunk az egyetemi csodajárgányra, Rozikára. Jelenleg is zajlanak az átépítési illetve felújítási munkálatok a kocsin. Részben mi, részben szerelő fogja ezeket a munkákat megcsinálni. A fő koordinátora ennek Tibi, csapatunk oszlopos tagja. Róla érdemes tudni, hogy öt éve offroadozik, eddig 3 autót épített, illetve több jármű átépítésében is tevékeny szerepet játszott. Az elhalálozási ráták ezzel kapcsolatban mindmáig nem ismertek.
Amire még szeretném felhívni a figyelmet: gőzerővel keresünk minden olyan vállalkozást, szervezetet, amely segítségére lehet csapatunknak a projekt megvalósításában. Fiatalokat, egyetemistákat tudnának támogatni, akiket humanitárius cél is vezérel. Bárki, akár magánszemély is támogathat minket olyan eszköztermészetű javakkal, amelynek hasznát vehetik az ottani afrikai szegények. Például írószer, gyógyszer, édesség mind-mind a javukra szolgálhat. (aki adományozni szeretne, kérem írjon a bbnyme@gmail.com e-mail címre). Mi vállaljuk ezen adományoknak a közvetlen eljuttatását a fekete kontinensre, amely így biztosan a megfelelő kezekbe kerül. A világ 4. illetve 5. legszegényebb országába megyünk, éhínség nincsen, tehát komoly élelmiszerrakományokat nem várunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy az ottani mélyszegénység felszámolásában nem leszünk mérföldkő, mégis szeretnénk bebizonyítani, hogy összefogással, kezdeményezőkészséggel a világ egyik pontjáról az univerzum távoli pontjára eljutva lehet segíteni, méghozzá egyszerűen. Az egyetem képletesen örökbe fogad egy afrikai falut, az ott élő embereknek juttatjuk el az adományokat.
És hogy miért írtam le a legelején, hogy több ez, mint buli? Talán utóbbi miatt is. De bulinak fogjuk fel a több száz óra befektetett munkát, az esetleges viszontagságokat, kudarcokat is. Mert erről szól az élet. Csak úgy kell hozzáállni. Nem akarok közhelyparádét, így mai bejegyzésemet itt le is zárom, hamarosan jelentkezem. Üdv.
