Mi a Rally?

A rallye, ember és technika együttes harca a másodpercek ellen. Olyan szakág ahol a forgalom elől lezárt közutakon száguldanak a gépek. Az autósport rendezvények közül a rali szakág futamai vonzzák a legnagyobb közönséget.

A hazai rali kultúra magas szinten áll, a térség egyik legerősebb bajnokságával rendelkezünk.

A rallyesport, mindamellett, hogy a technika és az ember teljesítményét egyaránt méri, napjaink egyik legjelentősebb reklámhordozójává vált. A rallye futamok többféle módon jutnak el az ország lakosságához: a közvetlen nézők száma is igen jelentős, de az elektronikus médiák és az írott sajtó is nagy terjedelemben foglalkoznak a sportággal. Mindez ideális reklámhordozóvá emeli a versenyautókat, a kisegítő járműveket, a versenyzők ruházatát.

Mi az a Budapest-Bamako?

Sivatag, forróság, homoktenger, terepjárós kalandozás, és nem utolsó sorban humanitárius segítségnyújtás. Küldetéssel párosított verseny, ahol korántsem egymás legyőzése, hanem a felfedezés és a biztonságos megérkezés a cél.

A BudapestBamako Rally résztvevői motorral, autóval, quaddal, vagy akár autóstoppal teszik meg a távot, autópályákkal, szerpentinekkel, sivataggal és kőrengeteggel tarkított változatos utakon, hogy erőfeszítéseik és nem kevés kaland után átadhassák ajándékaikat, segélycsomagjaikat Mali rászorulóinak, főként gyermekeknek.

A Budapest-Bakamo Rally olyan verseny, ahol nem annyira egymás, mint inkább a nehézségek, az embertelen körülmények legyőzése, az emberi akarat, teljesítőképesség felfedezése és egy kalandos küldetés teljesítése a cél.

Budapest-Bamako története

Az első fapados Dakar 2005 karácsonyának második napján startolt a Hősök teréről, és 15 nap alatt 7632 km-t teljesített. A magyar-afrikai autóversenyen nyolc országból százkét versenyző (42 csapat) állt rajthoz. Amatőr versenyzők és kalandorok tehették próbára járművüket, tájékozódó képességüket és kitartásukat. Többségük azelőtt sem hasonló túrán, de még kisebb autóversenyen sem vett részt. Az útvonal a térképeken előre kijelölt utakon haladt és mindenki köteles volt betartani a helyi közlekedési szabályokat is.

2007. január 13-án rajtolt a II. Budapest-Bamako Rally. Ebben az évben 80 körül volt az induló csapatok száma.

A 2008-as futamnak már 150 csapat több mint 400 indulója vágott neki 2008. január 12-én Budapestről vagy Londonból indulva. A teljesítendő táv ebben az évben 8760 km-re nőtt, a verseny időtartama pedig 16 nap lett. A verseny hivatalos útvonala Magyarország Olaszország Franciaország Spanyolország Marokkó Nyugat-Szahara Mauritánia Mali változatos útjain keresztül vezetett Bamakoba.

A futamot két kategóriában hirdetik meg: verseny és túra. A túra kategóriában csak a táv leküzdése a cél, míg a verseny kategóriában adott ügyességi (tájékozódási és logikai) feladatokat is teljesíteni kell. Ebből következően a verseny kategóriában nevezettek útvonala hosszabb, mint a túra kategória indulóinak.